A gyűrűm vörös köve ragyokott.Sőt...Ez nem is kifejezés, szinte lángolt.A dühömtől lenne mindez?!
-Hé...Minden oké, Nicky?!-Kérdezte Carol aggódó pillantást vetve elsápadt arcomra.
-Most mennem kell!-Pattantam fel, mint akit megcsíptek...Fogtam a válltáskámat és kisiettem az ebédlőből.Mit sem törődve az utánam siető léptek tulajdonosával...
-Hé, Nicky!Várj már!-Szólt utánam Derek.
-Derek...Kérlek...Nem akarlak...-Álltam meg, de jobbnak láttam nem befejezni a mondatot, így tovább indultam a parkoló felé...
-Ne...Én...Én tudok mindent!-Mondta halkan.Na erre én meg megtorpantam.
-Mi?...Mi-mindent?!-Fordultam vissza lassan.
-Igen...-Bólintott.-Mindent a gyűrűdről és...Rólad...
-Ki vagy Te?-Hajtottam le a fejemet.
-Ezt...Ne itt.-Mondta majd karon ragadott és elindult az erdő felé.
És én csak mentem utána egyre mélyebre és mélyebre...Mígnem negyed óra múlva elértünk egy nagy házhoz.Egy hatalmas kúria volt, kissé...Mégis úgy tűnt, hogy laknak benne.A kertje gondozott volt.Az ajtóhoz mentünk, mire az kinyílt és egy idősebb férfi hajolt meg előttünk.
-Derek Úrfi!Örülök, hogy látom!Kisasszony!-Mondta kedvesen.
-Gyere.-Intett fejével Derek, mire én bementem vele.
-Te itt laksz?-Fordultam körbe elképedve.Tornacipőm meg csak úgy csikorgott a márvány padlón.
-Igen...De gyere!Meg kell beszélnünk...Ezt-azt...-Sóhajtott.
-Bocs.-Motyogtam majd utána mentem fel az emeletre, a márványlépcsőn keresztül.
Bementünk egy hatalmas könyvtár szerű szobába, s meg sem álltunk egy ajtóig.Aztán Derek kinyitotta a régi fa ajtót, amin csak úgy csikorogtak a kovácsolt vas zsanírok.Aztán egy hosszú lépcsősor nyúlt el előttünk, le a sötétségbe.
-Na és ugye nem gondolod, hogy én lemegyek ide veled.-Hőköltem hátrébb.-Mi van ha te egy totál perverz alak vagy aki így csábítja el a lányokat, hogy aztán egy pincei szobába zárja őket és aztán meg...-Kezdtem el mondani a magamét, de ő mosolyogva leintett.
-Túl sok krimit nézel, Nicky...Én csak...Mutatni szeretnék egy helyet...Neked.-Mondta.
-De...Én...Félek a sötétben...-Hebegtem.-Nem merek lemenni...
-Jaj ne félj...-Nyújtotta a kezét.Amit én aztán bizonytalanul megfogtam.Ő fogott egy régies lámpást és elindultunk lefelé a lépcsőn...
-Ha ezt túlélem...Tuti kinyírlak...-Suttogtam bele a sötétségbe mire egy halk kuncogás volt a válasz.-Látom tökre komolyan veszel...-Forgattam meg a szememet.
-Nyugi...Ha elviszlek oda, ahova most megyünk, már nem így fogsz állni a dolgokhoz.-Mosolygott, s a lámpás fényében egy kisebb szobát véltem felfedezni dobozokkal, régi könyvekkel, ládákkal és ilyen dolgokkal.
-Megfognád?-Nyújtotta a lámpást, mire én bólintottam és elvettem tőle.Ő az egyik hatalmas könyvespolchoz ment és kivett egy régi, bőr kötéses könyvet.
Leült az egyik dobozra és fejével intett, hogy én is mennyek oda.Leültem mellé Ő meg elvette a lámpást és egy mellette lévő dobozra tette, majd kinyitotta a könyvet a közepénél...
És én azt hittem, hogy leesek...Az én gyűrűm virított a képen...
-Ez meg...-Érintettem meg a képet.-Ez hogy lehet?!
-Ez a te gyűrűd...A...Sárkány Gyűrű.-Mondta.-A te családod női ága vitte tovább egészen...Idáig.-Pillantott rám.-Te is majd odaadod a lányodnak, Ő meg majd az övének...De...Te vagy a tízezredik hold szülötte ha minden igaz...Mikor van a szülinapod?-Kérdezte.
-Január egy.-Feleltem halkan.
-Te vagy az, aki le tudja győzni Daronoss-t...A sötétség urát.Aki Perodont Királyságában él...Hordent Hegyének lábánál van a kastélya...És...-Kezdett bele a kissé sem hülye meséjébe.
-Na ácsi-ácsi!-Intettem le.-Mi van velem, a gyűrűmmel meg ezzel a Daronoss-szal?!-Vontam fel a szemöldökömet.-És milyen Perodont Királyság meg milyen Hordent-Hegy lábánál van milyen kastély?!
-Heh...Jó sokat megjegyeztél.Ügyes vagy.-Mosolygott fejét rázva.-Szóval...Lehet hogy hülyének nézel, de...Te vagy az a lány, aki le tudja győzni egy másik világ...Sanyargatóját.-Nyelt nagyot.
-Öcsém...Te túl sok Star Struck-et nézel...-Álltam fel.-Én egy átlagos amerikai csaj vagyok akinek meghalt az anyja és ráhagyta a gyűrűjét.Ami nem Sárkány Gyűrű!Csak egy sima gyűrű...
-Aha...És ezért ragyogott amikor dühös voltál.Mondd csak...Csinált már ilyet?!-Kérdezte hátra dőlve.
-Derek...Én...Nem is ismerlek Téged...Miért mondanám el a titkaimat?!-Tártam szét a karjaimat.-Na jó...Én megyek...
-Mondtam...Én mindent tudok Rólad.-Sóhajtott.-Ti emberek...Olyan hiszékenyek és ostobák vagytok...Nem hisztek abban amit nem láttok.De hisztek Istenben...Mégis...Láttátok már egyáltalán?!Nem.Humbug...-Állt fel Ő is.
-Most úgy beszélsz mintha...Te nem lennél egy közülünk...-Mondtam.
Oda lépett elém és már alig volt köztünk...Tizenöt centi távolság...
-Nem is mondtam, hogy az vagyok...-Vont vállat.
-Hát akkor mi vagy?-Kérdeztem a szemébe nézve.
-Egy Norand.Ember, de...Nem ebben a világban élek...Egy sárkánylovas vagyok.-Mondta halkan.S állta a pillantásomat.
-És...Hova akarsz elvinni?-Kérdeztem.
-Az én világomba.-Mosolygott.
-Nos...Jelenleg más dolgom is van, mint egy elmebeteggel társalogni.-Léptem hátrébb.-Hagyj minket békén.Engem és Carol-t.Szia.-Ezzel felrohantam a lépcsőn és kirohantam a házból, vissza a suli parkolójába és onnan haza hajtottam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése